A HALLHATÓ LÁTVÁNY
Peter Bajka's art page
A HALLHATÓ LÁTVÁNY
Bajka Péter digitális grafikáiról
A világ látványának, látásának és láttatásának lehetősége – „a műalkotások sokszorosíthatóságának korától” (W. Benjamin) a korok sokszorosíthatóságának művéig – olyan radikális és elementáris változásokon esett át, hogy az alkotói és befogadói folyamat szinte a befogadhatatlan absztrakció vagy elfogadhatatlan partikularitás térségébe került.
A computer virtuális világában dolgozó művésznek többet már nincs szüksége megélt világ-élményre, csak a személyi hard disc-en tárolt vagy a világhálón található, végtelen mennyiségű vizuális anyag hozzáértő és érzékeny kezelésére. A létrejövő mű egyszerre lesz nemzetközi és couleur locale: korok, tájak, népek általános és sajátos vonásait kiemelő ábrázolás. Egy időben lesz egyszerű technikai produktum és sokrétű mimetikus-katartikus értékeket hordozó látvány.
Bajka Péter, aki gyakorló zenész és komponista, alkalmazott grafikus és digitart alkotó, személyes életének tapasztalatából is kitűnően ismeri ezt a látszólag kibékíthetetlen ellentétet. Átélni a látszólagos, az elképzelt, a nem-valódi valóságot, miközben a realitás imperatívusza kizárja a lehetőségként létező, ernyőn fel nem fogható életet, valójában megoldhatatlan szellemi konfliktus elé állítja a kísérletezőt.
Digitális montázsaiban, ahol legfeljebb 3-4 elemet illeszt egymásra, egy olyan organikus kép/zet megformálására törekszik, ahol az egy-értelmű részek rétegei a több-értelmű világ szerkezetének felmutatását célozzák meg. 2005-ös sorozatából kiemelkedik a Timpani és Kőfecske c. alkotás, amely archetipikus kettősként is értelmezhető.
A Timpani szinte egész területét egy üstdob felületi szekvenciája foglalja el, fodrozódó tengerkék és metálrücskös felszínnel, a közepén egy vörös hátú bogárral. A „timpani” többes szám: üstdobpárt jelent: két robusztus dobot, amelyek kiegészítik egymást, hangzásban és nagyzenekari környezetben is. A képen, amit akusztikus munkának is tekinthetünk, több szólamban látható az elegáns hangszer dübögése, a korrodált fém pengése, az örök óceán morajlása és az ízeltlábú rovar cirpegése.
A Kőfecske alapját mediterrán hangulatú, repedezett tengerparti sziklák adják, rajtuk egy emberi lény árnyékával. A felső részen a víz helyett mustársárga ég világol, akár 40-es villanykörte fénye is lehetne, és haránt átszeli egy vezeték fonala, amely az árnyalak fején és homlokához érintett kezén is áthalad. A képen, amit akusztikus munkának is tekinthetünk, több szólamban látható a sziklák pattogása, a villamos ég sercegése, a hűvös árny izzadtságának csepegése és az elektromos kábelen átfutó energia zümmögése.
Bajka Péter nem képzőművész, nem zenész, nem lehetetlen, hogy mindkettő egyszerre, ugyanakkor. A váratlanság, ami munkáinak egyszerűsége mögött rejtőzik, sejtelmesen lírai és kíméletlenül komoly. Minden esetre, nem lehet a képeit csak nézni (vagy a zenéjét csak hallgatni), mert nézhetetlenek és hallgathatatlanok. Szemmel nézhetetlenek és füllel hallgathatatlanok. Érzéseink mélyrétegeire hatnak, a XXI. századra oly jellemző, hűvös szenzibilitású, „érzéktelen” magabiztossággal.
Triceps
Bajka Péter digitális grafikáiról
A világ látványának, látásának és láttatásának lehetősége – „a műalkotások sokszorosíthatóságának korától” (W. Benjamin) a korok sokszorosíthatóságának művéig – olyan radikális és elementáris változásokon esett át, hogy az alkotói és befogadói folyamat szinte a befogadhatatlan absztrakció vagy elfogadhatatlan partikularitás térségébe került.
A computer virtuális világában dolgozó művésznek többet már nincs szüksége megélt világ-élményre, csak a személyi hard disc-en tárolt vagy a világhálón található, végtelen mennyiségű vizuális anyag hozzáértő és érzékeny kezelésére. A létrejövő mű egyszerre lesz nemzetközi és couleur locale: korok, tájak, népek általános és sajátos vonásait kiemelő ábrázolás. Egy időben lesz egyszerű technikai produktum és sokrétű mimetikus-katartikus értékeket hordozó látvány.
Bajka Péter, aki gyakorló zenész és komponista, alkalmazott grafikus és digitart alkotó, személyes életének tapasztalatából is kitűnően ismeri ezt a látszólag kibékíthetetlen ellentétet. Átélni a látszólagos, az elképzelt, a nem-valódi valóságot, miközben a realitás imperatívusza kizárja a lehetőségként létező, ernyőn fel nem fogható életet, valójában megoldhatatlan szellemi konfliktus elé állítja a kísérletezőt.
Digitális montázsaiban, ahol legfeljebb 3-4 elemet illeszt egymásra, egy olyan organikus kép/zet megformálására törekszik, ahol az egy-értelmű részek rétegei a több-értelmű világ szerkezetének felmutatását célozzák meg. 2005-ös sorozatából kiemelkedik a Timpani és Kőfecske c. alkotás, amely archetipikus kettősként is értelmezhető.
A Timpani szinte egész területét egy üstdob felületi szekvenciája foglalja el, fodrozódó tengerkék és metálrücskös felszínnel, a közepén egy vörös hátú bogárral. A „timpani” többes szám: üstdobpárt jelent: két robusztus dobot, amelyek kiegészítik egymást, hangzásban és nagyzenekari környezetben is. A képen, amit akusztikus munkának is tekinthetünk, több szólamban látható az elegáns hangszer dübögése, a korrodált fém pengése, az örök óceán morajlása és az ízeltlábú rovar cirpegése.
A Kőfecske alapját mediterrán hangulatú, repedezett tengerparti sziklák adják, rajtuk egy emberi lény árnyékával. A felső részen a víz helyett mustársárga ég világol, akár 40-es villanykörte fénye is lehetne, és haránt átszeli egy vezeték fonala, amely az árnyalak fején és homlokához érintett kezén is áthalad. A képen, amit akusztikus munkának is tekinthetünk, több szólamban látható a sziklák pattogása, a villamos ég sercegése, a hűvös árny izzadtságának csepegése és az elektromos kábelen átfutó energia zümmögése.
Bajka Péter nem képzőművész, nem zenész, nem lehetetlen, hogy mindkettő egyszerre, ugyanakkor. A váratlanság, ami munkáinak egyszerűsége mögött rejtőzik, sejtelmesen lírai és kíméletlenül komoly. Minden esetre, nem lehet a képeit csak nézni (vagy a zenéjét csak hallgatni), mert nézhetetlenek és hallgathatatlanok. Szemmel nézhetetlenek és füllel hallgathatatlanok. Érzéseink mélyrétegeire hatnak, a XXI. századra oly jellemző, hűvös szenzibilitású, „érzéktelen” magabiztossággal.
Triceps
Atlantis
